A legfontosabb jellemzője minden tradicionális gyógyászati rendszernek, hogy mivel régen még nem volt lehetőség a nézőpont közelítésére és a mikroszint (sejtek, atomok) vizsgálatára, a régiek a nézőpontjukat inkább távolították.
Nem a részecske szintű részleteket, hanem a perspektivikus összefüggéseket elemezték. Ezért minden ilyen rendszer sajátja az ún. analógiás gondolkodás, ahol az általános formák, megjelenések, és megnyilvánulások között kerestek hasonlóságot. Ehhez a nézőpontot nem szűkíteni kellett (lsd. mikroszkóp), hanem tágítani, és – akár – kozmikus összefüggéseket keresni a dolgok megnyilvánulásában.
Ez a tudás alapvetően nem tudományos módszertanra épül, de eredményei bár a tudomány által sokszor nem érthetők, mégis gyakran visszaigazolhatók.
A tradicionális rendszerek eme képszerű gondolkodásának szemüvegén keresztül egész más módon érthetőek meg korunk folyamatai, amelyek az ember szintjén igen gyakran krónikus betegségek vagy viselkedési zavarok formájában jelennek meg. A tradicionális irányzatok szempontjából adott válaszok ezekre a jelenségekre gyakran jóval hatékonyabbak, mint a modern tudományon alapuló válaszok. Ezt már a tudomány éberebb képviselői is észrevették, ezért is jelenik meg ezen tradicionális gyógyító irányzatok oktatása egyre több hazai egyetemünkön.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az ezen irányzatok által alkalmazott analóg, azaz képszerű gondolkodás a mai modern szemléletű emberek számára egyáltalán nem könnyű. Elsajátításának üteme életúttól és képességektől is függ. Ezért bár maga a diagnosztika és a terápia sokkal egyszerűbb, mint a modern orvoslás technikái, pusztán magának a képszerűsítő gondolkodásnak az elsajátítása legtöbbször éveket vesz igénybe – legalábbis, ha azt valódi terápiához szeretnénk alkalmazni.
